Ma van a transzfer utáni 6. napom. Este van. A tévében egy vígjáték megy, de én máshol járok...

Hogy mi történt eddig?

ET+ 4. nap:

Pihenés a köbön. Este mozgás gyanánt elszaladtunk a Tesco-ba, ahol összefutottunk azzal a barátnőmmel,aki pozitívat tesztelt 10 napja élete első lombikja után. Duphaston-t cseréltünk a parkolóban és közben jó hangulatban beszélgettünk. Olyan boldog volt és ezt olyan jó volt látni!

Tünetek:

Picit érzékeny és pufi a hasam. Minden Tesco- ban megtett lépés okozta rázkódást megéreztem.

Éjszaka erős alhasi görcsre ébredtem. Bár előkerestem gyorsan a Nospa- t, végül 10- 15 perc kör- körös "pocaksimi " után elmúlt és én megnyugodva elszenderedtem.

ET+ 5. nap:

Elintéztem pár hivatalos ügyet. A kedvesem fuvarozott mindenhova. Én csak ki-, és beszálltam. Fellifteztem, lesétáltam. Szóval óvatosan közlekedtem egész nap, mint egy gondos kismamajelölt.

Tünetek:

Még mindig pufi a hasam és érzékenyen reagál az út egyenetlenségeire is pl. az autóban utazva.

Az éjszaka megint nem múlt el görcsölés nélkül. Most egy kicsit intenzívebb volt, mint előző este, de szerencsére simizésre múló fajta. Nem kellett gyógyszert bevennem, plusz bevillant, hogy ez akár jó jel is lehet. Ez megnyugtatott. Elaudtam.

ET+ 6. nap

Ma szinte egész nap pihiztem, hűsöltem a szobában.Csak este mozultunk ki egy vacsi erejéig. Ez jót tett. Mindkettőnknek.

Tünetek:

Ma dél körül apró kukacok furkálásához hasonló tüneteket éreztem a méhemben. Úgy örültem, mint egy gyerek! Talán most mégis velem marad/maradnak valaki/valakik! 

De azért este felé agyalni kezdtem...

Semmi cici- fájdalom, a hasam sem olyan pufi már, mint akár egy napja volt és valahogy jobban vagyok. Kísértetiesen emlékeztet a decemberi állapotom alakulásához a mostani és ez aggaszt...

Tudom- tudom. Ahány lombik- beavatkozás, ahány terhesség, annyiféle tünet vagy éppen tünetmentesség.

Nem akarok jobban lenni! Szeretném ezeket a babákat! Érezni akarom a jeleket! Bármilyen jelet!

Istenem, kérlek, adj valami jelet, hogy velem vannak még!

Éjszaka van és tele a fejem gondolatokkal...szokás szerint...

Mivel december óta nem jelentkeztem, ezért egy gyors összefoglalást rögtönzök Bridget Jones stílusában:

Méhnyak polypus: -1 db, méhnyálkahártya frissítés: 1 db (mindkettő műtéti úton természetesen), átjárható petevezeték: 1 db. Ez utóbbi miatti földöntúli - bazi nagy-  boldogság: 1 db! :)

Ma kora reggelig játszadozhattam az illúzióval, hogy talán már hárman vagyunk. A kedvesem, én és egy kis "bogyóka" valahol a méhemben.

De az élet nem így akarja, egyelőre legalábbis türelemre int.

Long protokoll- lal indultunk május végén, ami azt jelentette, hogy 26- átol 50 mg Suprefact- tot spriceltem a hasamba  naponta és vártam, hogy megérkezzen a "nem várt", hogy elkezdődjön az antagonista kezelés. 

Történetesen a múlt pénteki Kaáli- beli látogatásunkkor közölték velem, hogy 7- es a HCG szint a véremben, ami akár nagyon korai terhességre is utalhat, ezért tegyem le a szurit és várakozzunk pár napot, utána újra jöjjön egy vérteszt. Minimálban nyomva, de remény költözött a szívünkbe. Még ugyanazon a napon letudtam egy sikeres felvételit Pesten, a mesterszakon, de ez nem is csoda, hiszen egy lehetséges "babakezdemény" gondolata doppingolt végig!

Eltelt egy szombat és egy pünkösd vasárnap erősebb görcsökkel, de "piros betűs ünnep" nélkül. A kedvesemmel nagyon halkan- nehogy elkiabáljuk- már susmorogtunk arról, hogy talán a fentiek most kegyesek voltak hozzánk és tényleg zöld utat adtak egy babának természetes úton...

Vasárnap este egy esküvőn épp a gyertyafénykeringőt csodáltuk kéz a kézben, amikor éreztem, hogy valami nincs rendben. A meghatódva andalgó násznép háta mögött gyorsan kisurrantam a mosdóba, ahol alig mertem rápillantani a csini kis alkalmi fehérneműmre. A menzesz előhírnökeként érkező elszíneződést észleltem, de igyekeztem arra gondolni, hogy pont egy órával ezelőtt beszélgettem az egyik három hónapos terhes barátnőmmel, aki szintén ugyanezt élte át korábban egy másik esküvőn és most mégis domborodik a pocakja.

Ő akkor bebaszcsizott (lehet, hogy ez hozott neki szerencsét), én viszont elszomorodtam. Éreztem, hogy ez nem jó jel.

A pünkösd hétfő pedig tényleg piros betűs lett, ha értetik ezt a nagyon "izzadtság szagú" utalást az események végkimenetelére...

Ma vagyok túl tehát a ciklusom első napján cunami- szerű tisztulással. Sajnos így bizonyossá lett, hogy ezúttal sincs baba. Csak iszonyatos görcsök egész nap, ami pedig nem jellemző kísérője a periódusaimnak.

Holnap hívom a doktornőmet a Kaáliban és remélem azt mondja majd, hogy tárt karokkal vár szerdán és kezdjük a második menetet.

Nem sikerült...

Elhanyagoltam a blogom egy kissé, mert az ET utáni 7. naptól már újra dolgozni kezdtem.

És az az igazság, hogy a 7. naptól kezdve a reménykeltő tünetek- de még az aggasztónak ítélhetők is- kezdtek egyre inkább elmaradni. Napról- napra jobban és jobban lettem és valahol egy fórumon olvastam is, hogy ez nem jelent jót...

Az embriótranszfer utáni 10. napon nem bírtam tovább és csináltam egy 10- es érzékenységű tesztet.

Igazából a 8. naptól kezdve éreztem, hogy nincsenek velem. Szóval amikor a kontroll csík melletti mező hófehér maradt a teszten csak beigazolódott, amit amúgy is éreztem. Egyedül vagyok. Sírtam. Nagyon.

A 13. napon is teszteltem egyet azonos eredménnyel. De akkor már nem voltak könnyeim. A 10. napi kudarcélmény előre megedzette a lelkem a rossz hírre.

A 14. napon még elmentem egy vértesztre, mert arról gondosan kiokosítottak a sorstársaim, hogy csak negatív laboratóriumi eredmény után lehet befejezettnek nyilvánítani a babaprojektet.

A 15. napi negatív eredmény- ami e- mail- en érkezett-, már teljes érzelmi immunitásban ért. Csak az fájt, hogy éreztem, a kedvesem még reménykedik, hogy talán én érzem rosszul és mégis terhes vagyok...

Mikor megírtam neki, hogy sajnos tényleg nincsenek velem a babák, akkor csak annyit írt, hogy nem baj, akkor is itt vagyunk egymásnak és majd a következő alkalommal sikerül... Szeretem. :)

A 16. naptól kezdve pedig figyelem hogyan "tisztul" a szervezetem. Tehát tényleg csak a Prolutex injekciók és a Crinone gél (progeszteron) tartott "egyben". Sajnos...

Legközelebb márciusban mehetek- elvileg-, de még nem egyeztettem az orvosommal. Nem akartam zavarni a pihenése közben, csak az intézet felé jeleztem a negatív eredményt.

Miért ültem le megint a gép elé?

Mert most láttam Hadas Kriszta műsorát, amiben terhes anyukákat kísér el a szülőszobáig, hogy kamerákkal végigkövessék egy új kis élet világrajövetelét.

Ebben a részben az anyukának kimerültek a petefészkei és az unokatestvére adományozott petesejtet neki és a férjének, hogy ők is átélhessék a CSODÁT.

Hatalmas dolog, hogy egy rokon szinte az első szóra- pusztán szeretetből- felajánlja neki, hogy az ő DNS- ével, kromoszómáival egy másik párnak születhessen gyermeke.

Ahogy néztem, ahogyan az apuka meztelen mellkasára fektetik az újszülött babát, sírdogáltam...

Persze mosolyogam is közben és arra gondoltam, hogy nagyon szeretném átélni ezt az érzést és megadni ezt a kedvesemnek... Hogy így ölelhesse magához a gyermekünket és lássam a meghatódott, boldog kis arcát... :)

Néha azért megtalálnak a sötét gondolatok. Bár a külsőmön nem látszik hála istennek, de a tényen nem változtat, hogy betöltöttem a 41. életévemet.

Mi van akkor, ha már nem képes a szervezetem befogadni egy babát?

Vannak miómák a méhem külső feszínén. Sok kis apró. Mi van akkor, ha már nem alkalmas arra, hogy egy kisbaba beágyazódjon oda?

Miért voltak olyan iszonyatos menstruációra emlékeztető görcseim? Mintha a méhizomzat teljes erejével küzdött volna ellene, hogy ott maradhassanak a kis embriók...

Tudom. Tudom, hogy nem szabad így gondolkozni.

De már azt sem értem, hogy nekem, aki soha nem dohányoztam, soha még csak ittas sem voltam, a partnereimet sem váltogattam és egész életemben sportoltam miért nem lehet természetes úton kisbabám?

El vannak záródva a petevezetékeim. Ez év februárjában szembesültem a ténnyel egy laparoszkópiás műtét után. Polypus- szal a méhnyakamnál feküdtem be hiszteroszkópiára, de előtte megbeszéltük a nőgyógyászommal, hogy a petevezetékek átjárhatóságát is csekkolja egy füst alatt.

A műtét utáni -még kómás- állapotomban közölte velem az ágyam lábánál állva, hogy ebből Kaáli Intézet lesz.

Egész nap sírdogáltam és azon gondolkoztam, hogy hogyan mondom ezt el a kedvesemnek. Hogy nem lehet kisbabánk természetes úton. Hogy ilyen "selejtes" nő vagyok (mert akkor így éltem meg).

A kórház folyósóján csoszogva hívtam fel este és mondtam el neki a rossz hírt. És ő olyan édesen reagált...! Utána már azért sírtam, mert nem mertem elhinni, hogy ilyen szerencsés vagyok, hogy megtaláltam őt illetve hogy ő rám talált.

Azt mondta, hogy mindent végigcsinálunk együtt, hogy minden úgy fog történni, ahogy nekem jó és hogy hogyan is feltételezhettem más reakciót a részéről egy pillanatig is... Lehet, hogy ez az egész- a műtét, a nem túl bíztató visszajelzés- azért kellett, hogy megértsük, ez valami tényleg nagyon erős, valami különleges kötelék köztünk.

Hát itt tartok most. Januárban újra műtenek, mert a polypus- om visszatért hozzám. Nem állítom, hogy fel vagyok dobva a hírtől, de tudomásul vettem és állok elébe.

És persze várom a következő alkalmat, hogy a Kaáli Intézetben újra megkapjam a lehetőséget arra, hogy anya lehessek.

ET- 1. nap

Az első napom fekvéssel telt, csak épp fürdeni és ennivalóért hagytam el a szobámat. Mindig a barátnőm szavai jártak az eszemben, hogy próbáljak pár napot pihenni, nem hajolgatni, nem emelgetni semmit.

Tüneteim:

A szokásos enyhén pufi has és nagy ritkán egy kis mocorgás a pocakomban. Egyébként csend van. Érzem, hogy a szervezetem próbál megbírkózni az új élményekkel.

Szegény kapott rendesen az elmúlt három hétben. Fullon van hormonokkal.

Az éjszakám csendes, de nem alszom jól. Izgatott vagyok, kattogok.

ET- 2. nap

Nem aludtam valami sokat, a hajnali mosdójáratok sem engedik kegyesen végigaludni az éjszakát. Becsületesen kortyolgatom a 3 liter vizet. Nemcsak a hormonok, de a bőséges folyadékbevitel is sokkolhatja a szervezetemet, hiszen előtte maximum 0.5 liter vízzel csináltam végig a napjaimat.

Tüneteim:

Még mindig pufi a hasam, de nem veszélyes.

Ami viszont nagyon aggaszt, az a kora délutántól kezdődő menstruációs görcsökre emlékeztető fájdalom.

Órákon át tartja magát, én pedig veszettül bújom a fórumokat, hogy valaki ír- e hasonló tünetekről az embrótranszfer 2. napjától... Az eredmény: nem sokan. Egyenlő arányban vélik jónak vagy rossznak a megjelenését a végkifejlet tekintetében. Valaki megszánja a kétségbeesett fórum bejegyzésem, amiben hasonló tüneteket megélők után érdeklődöm és megnyugtat, hogy anno őt is megnyugtatták egy fórumban, hogy nincs ezzel semmi baj, hiszen minden női szervezet másként reagál. Ami végképp meggyőz arról, hogy feleslegesen stresszelem magam, az az, hogy a válaszoló az állandó fájdalmakkal kísért várakozási ideje végén pozitívat tesztelt.

Hajnalban viszont erős menstruációs görcsök ébresztettek.

ET- 3. nap

Megijesztett a fájdalmas ébredés. Felhívtam az orvosomat, mert jobbnak láttam, ha nem találgatok, hanem egy szakembernek mesélek a tüneteimről. Nagyon kedvesen megnyugtatott, hogy ez nem feltétlenül jelent rosszat . Okozhatják a megjelenő sárgatestek is. Arra kért, hogy másnap reggel hívjam, ha nem változik a helyzet, mert akkor látni akar. Nospát javasol, ha újra jelentkezne a görcsölés.

Tüneteim:

Kisebb fájdalmak napközben is jelentkeznek.

Továbbra is tojásokon lépkedve közlekedek és sokat fekszem. És persze félek az éjszakától.

ET- 4. nap

Nem volt alaptalan az aggodalmam. Szinte percre pontosan érkezett a fájdalom hajnalban, de most olyan igazán durván, falat kaparósan. Nospa be. Reggel hívtam az orvosom és már indultam is a Kaáli Intézetbe.

Azért is akartam menni mindenáron, mert arra gondoltam, hogy talán azok a picurkák az életükért küzdenek odabent és az lehetetlen, hogy én ne tegyek értük semmit. Ha kell több száz kilométert utazok, csak hogy megtudjam végre hogy mi lehet a "baj".

Ami még aggaszt, hogy nagyon csúnyán köhögök. Szinte fulladok. Muszáj volt Ventolin spray- t használnom, mert szinte egy szívószálnyi lukon kaptam csak levegőt. Nagyszerű...

Az intézetben kedvesen fogadtak. Az ultrahang vastag nyálkahártyát mutatott és tapintásra sem volt észlelhető semmi kóros. Az orvosom ásványianyagokkal dúsított infúzióra "ítélt", amit a friss transzferesekkel egy helységben vártam ki.

Búcsúzóul a nővérke annyit mondott, hogy szerinte ez terhesség lesz. Én pedig arra gondoltam, hogy a próféta beszéljen belőle. :)

A vizsgálat után anyuval- ő volt a sofőröm- megebédeltünk és aztán komótosan hazagurultunk.

Tüneteim:

A nagy csend után este újra begörcsölök. Nospa be és fekvés.

Az orvosom tanácsára félig ülőhelyzetben alszom, hogy ne "törjem meg" a petevezetékeimet, mert az is okozhatja ám a görcsöket.

Köhögök. Rondán. Ventolin újra.

ET- 5. nap

Rosszkedvűen ébredtem. Pedig végre fájdalom nélkül aludtam. Talán bevállt az alvópozíció váltás.

Délután 30 percet sétáltam zenével a fülemben, mert az orvosom mozgást javasolt. Jót tett pszichésen is, hogy végre kiszabadultam a négy fal fogságából.

Este sajnos várt rám egy kötelező megjelenés egy rendezvényen, amit nem tudtam kikerülni. Igyekeztem minél többet ülni és lassan közlekedni. Az egyik üldögélés közben hirteln szurkálást éreztem a méhem környékén és újra megteltem reményekkel az egész napos depizés után. Talán mégis maradt odabent valaki, aki tartja a frontot. Ez a gondolat felvillanyozott.

Tüneteim:

Egész nap csend van a pocakomban, egészen estig, amikor is egy kis szurkálás érezhető odabent.

A hangulatom a béka feneke alatt, még egy jóbarátommal is összevesztem.

Mindemellett egy kisebb termetű mangalicának érzem magam. Be vagyok vizesedve és 4 kg- ot tuti magamra szedtem.

Lehet, hogy még terhes sem vagyok, de már kezdek dagimalac lenni. Óriási.

ET- 6. nap

Hajnalban újra támadt a görcs, de csak jelzésértékűen. Mikor felriadtam, akkor az oldalamon feküdtem, tehát lehet, hogy ez volt a baj forrása.

Tüneteim:

A nap folyamán enyhe fájdalom az alhasamban illetve a jobb petefészkemnél, de semmi veszélyes. Néha mintha szurkálna is, de lehet, hogy csak haluzok. :)

Ma még a cicimet is nagyobbnak, teltebbnek látom, de semmi mellfeszülés érzés, amit a fórumok olvasásának következtében a pozitív tünetek közé sorolhatnék. Talán csak a progeszteron teszi ezt a kebelcsoda illúziót.

Az este enyhe fejfájást hoz. Ez most jó vagy rossz jel? :(

Mozgás gyanánt ma túrótorta sütést választottam, persze nehéz dolgok emelgetése, hajolgatás és cukor nélkül. :)

Ma este egy kicsit összekülönböztem a kedvesemmel. A téli szünetről volt szó köztünk és azt latolgattuk épp, hogy ha kiderülne, hogy terhes vagyok,akkor semmiképpen nem utazhatok több ezer kilométert, hogy együtt lehessünk. Ha viszont ő jönne haza 23- án, akkor már 28- án indulnia kellene vissza, mert rengeteg pénztől elesik, ha nem dolgozik az év hátralévő napjain. Tudom, hogy értünk csinálja, hogy miattunk és a baba jövője miatt hajt, de ezek az ünnepek és azt, hogy együtt lehetünk az megfizethetetlen.

Szükségem van arra, hogy azt érezzem: én és a kapcsolatunk vagyunk a legfontosabbak a számára.

A Messenger- en lefolytatott szópárbajunk végén azt írtam, hogy feladtam, döntsön ő. Azóta néma csend. Megsértődött. Én is.

Most már csak az kellene, hogy két nap múlva megjöjjön, mert a 28 napos ciklusom eddig óraműszerűen működött.

Szóval tik- tak, tik- tak....

Lapzárta után:

Rám írt a Szerelmem, hogy ne legyenek buta gondolataim, mert mindennél fontosabb vagyok a számára és volt egy olyan elszólása, amiből arra következtetek, hogy valami nagy dologra készül velünk kapcsolatban, amit meglepetésnek szánt... Annyira bánt, hogy mást feltételeztem a kis félmondatai alapján, hiszen annyira szeret és én is nagyon szeretem,

És pont arra készülünk, hogy kisbabánk legyen...

Ő a legjobb dolog az életemben.

Olyan sok reményteli, érzelmes, kedves, édes- bús blogot olvastam az elmúlt napokban, hogy úgy éreztem nekem is naplóznom kell életem egyik legfontosabb- jelenleg "A" legfontosabb- történéseit.

Egyrészt azért, hogy ne kergessem magam őrületbe a várakozás napjaiban, másrészt, mert talán másoknak is segítséget nyújt, akik hasonló cipőben járnak.

Hétfőn (2016.12.05.) visszakaptam a "picurkáinkat", akik egy speciális tárolószekrényben várakoztak rám.

A szerelmem sajnos nem tarthatott velem, de külföldről végig izgulta velem szinte minden percét a folyamatnak, szóval lélekben velem volt hála az állandó internetes kapcsolattartásnak.

Négyen lettek végül. Két 12 sejtes, egy 10 és egy 9 sejtes preembriócska.

A műtőasztalra felfeküdve még tanakodtunk az orvosommal, hogy az eredeti tervek szerint 2- en vagy egy hirtelen ötlettől vezérelve (persze tudományos érvekkel megtámogatva) 3- an kerüljenek vissza a pocakomba.

Belül megszólalt egy hang, hogy legyen az utóbbi verzió és végül így is lett. (Egyébként legszívesebben mindegyiküket visszakértem volna... :))

Pár percig tartott csak a beavatkozás. Egy kellemetlenebb rákszűrésre emlékeztetett, amit átéltem.

És már vittek is a pihenőbe a többi sorstársam közé. Ez olyan megható, némán összemosolygós szeánsz a nők között. Ahogy ott fekszünk csendben egymás mellett. Izgatottság, reménykedés, boldogság elegyedik a levegőben.

A kezemben szorongattam a beültetés után készült ultrahang képet, amin egy kis fényes csíknak álcázva ott voltak ŐK a méhemben.

Kb. 10 perc kellett mire felfogtam, hogy itt vannak velem, bennem, hogy "hazatértek". És akkor hirtelen akkora boldogságot érezetem,. hogy önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám.

Az egy óra kötelez várakozás végén már finoman ringattam a csípőmet a hangszóróból kiszűrődő halk zene ritmusára. Boldog voltam na! :)

A pihenő idő letelte után gyors öltözés, majd egy utolsó megbeszélés következett az orvosommal, aztán a gyógyszertárat útba ejtve végre elindultunk haza.

Itthon rögtön bebújtam az ágyamba, mert megfogadtam- egy lombikos barátnőm tanácsára, akinek elsőre sikerült, hogy az első 2-3 napban nem nagyon mocorgok.

Tünetek:

Óriási a jövés- menés a pocakomban. Mintha néha- néha sok, apró kis csontkukac fészkelődne odabent,

Óhatatlanul is bevillant, hogy talán ezek azok a bizonyos szurkáló érzések, amikről olyan sokat olvastam már és amik talán a pici embriók beégyazódását jelzik. Valójában inkább a punkció és a beültetés okozta "megbolygatás" utórezgései lehettek, de nekem olyan jól esett máshogyan gondolni rájuk. :)

A hasam kicsit lufisodott állapotú, de nem vészes.

Rengeteget iszok - 3 liter/nap- , eszem a BioTech- es fehérjesütimet túróval, szedem a vitaminjaimat ( 3 x 1 Magne B6, 1000 mg C vitamin, 1 x 1 Aspirin Protect, 1 x1 Femibion) égetem a kis mécseseimet a pozítív atmoszféra végett és szigorúan vízszintesben tévénézés zajlik.

Ami zavar, hogy nagyon csúnyán, hurutosan köhögök (ezt "aljas módon" elhallgattam altatás előtt, mikor a punkcióra mentem, de hát annyira akartam, hogy eljussak a transzferig), Valahol olvastam, hogy nem befolyásolja a beágyazódást, szóval most ebbe kapaszkodom.